Főoldal
 
Hírlevél regisztráció


Megosztom a Twitteren! Megosztom a Facebook-on! Felveszem a Google könyvjelzőim közé! Megosztom a Startlapon!

Esetek, eredmények

„36 éves férfi vagyok. Porckorong sérvem van, és már nem sok van hátra a műtétig. Borzasztó érzés: zsibbad a lábam, sugárzó fájdalom gyötör, sem ülni, sem állni, nem feküdni nem tudok. Bármit megtennék, csak ne fájjon, és ne kelljen műteni. Felkerestem Tóth Tibort, aki nem ígért semmit, csak biztosított róla, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és meglátjuk. Már a 3. alkalom után kb. 35-40%-kal jobb lett az állapotom, de ezután még néhányszor óvatosan átmozgattuk az ízületeimet, és szerencsére azóta is jól érzem magam. A műtét elmaradt.”

„Férjemmel kerestük fel Tóth Tibort. Teljes pánik uralkodott rajtam. A teremtő áldását hordtam a szívem alatt, mikor egy vizsgálaton kiderült, hogy a picinek két és félszer akkora a medencéje, mint az kellene, hogy legyen, ezért négy és fél hónaposan el akarták venni. Tibor nem ígért semmit, csak megnyugtatott és határozottan állította, hogy az Öreg Isten az, aki eldöntheti, hogy ki születik meg és ki nem. Hála Istennek, Tibornak, és mindenkinek aki ebben támogatott – férjemnek, aki elkísért, és hitt ebben. A kis Virág már lassan két éves és mindannyian jól vagyunk.”

„A szüleim baráti társaságának köszönhetően hallottunk Tiborról. Minden bátorságomat össze szedtem és szüleimmel felkerestük Tóth Tibort. Egyetlen vágyam volt, hogy megszabaduljak a 6,5 dioptriás szemüvegemtől. Három hónapig tartott az esemény és az eredmény nem maradt el, csak negyed dioptria maradt. Az iskolában éppen orvosi vizsgálatot tartottak, mikor a látás vizsgálattal hozzám értek, az orvos sem hitt a saját szemének, felszólított, hogy vegyem ki a kontaktlencsémet. Mondtam neki, hogy nincs semmilyen lencsém. Az osztálytársaim is tanúsították, ugyanis ők is felkeresték Tibort. Mindannyiunknak beírtak az üzenő füzetünkbe, hogy ilyen gyógyulás nem lehetséges és ne hazudjunk.”

„Nejemmel kerestük fel Tóth Tibort. Három gyönyörű kislány édesapja vagyok, és a hivatásom is ide vág, nejemmel együtt szülész nőgyógyászok vagyunk. A harmadik lányom születésénél komplikáció lépett fel, kollégánk közölte, hogy nem lehet több gyerekünk. Nekünk minden vágyunk az volt, hogy szülessen még egy csemeténk, és ha lehet, akkor fiú legyen. Minden eddig tanultakat félre tettünk, és belevágtunk. Látogattuk Tibort, és vártuk a csodát. A hetedik alkalom után fülig érő mosollyal lépünk be Tiborhoz: Nejem áldott állapotban van! Harsogtam, és alig bírtam visszafogni magam. Telt múlt az idő, és negyedik egészséges kislányunk is megszületett. Erre szokták mondani, hogy ember tervez, Isten végez. Mindannyian nagyon örülünk és boldogok vagyunk.”

„Férjem javaslatára kerestük fel Tóth Tibort. Mindketten orvosok vagyunk, elvégeztünk minden vizsgálatot, minden kezelési módszert kipróbáltunk, de a deréktáji fájásom nem hagyott. Már több, mint egy éve sem állni, sem feküdni, sem ülni nem tudok két óránál többet és a tüneteket csak ideig-óráig csökkentette minden. Tibor nem ígért semmit, minden tőle telhetőt meg fog tenni, de ígérni nem szokott. Belevágtam. A legjobban ő maga, Tóth Tibor lepődött meg, mikor az első kezelés után hatvanöt százalékos volt a javulásom. Megismételtük háromszor a csontrakást és hála Istennem azóta is jól vagyok.”
„Aggódó anyuka vagyok, lányom tizennégy éves, és olyan mértékű a gerincferdülése, hogy éjjel- nappal fűzőt kellene viselnie. Nagyon nem szeretném, és elhatároztam, hogy mindent megteszek, hogy ne kelljen. Felkerestem Tóth Tibort. A hetedik kezelés után már a röntgen és a CT is kimutatta az eredményt és egy év kitartás és szorgalom eredményeképpen lányom kilencvenöt százalékosan rendbe jött.”

„Középkorú nő vagyok. A pszichológusom javaslatára kerestem fel Tóth Tibort. Évek óta antidepresszánsokat és hangulat javítókat szedek, most már elég, meg akarok szabadulni tőlük. Négy hónap kitartással és szorgalommal, hittel és a Teremtő, és persze Tóth Tibor segítségével sikerült. Mára már mosolygós, kiegyensúlyozott vagyok.”


  

Copyright © Tudó Emberek Iskolája   |   Minden jog fenntartva.

Magyarok Húsa Kft.   |   Sitemap